Az Árulás - a végzet játéka
Ki, vagyis inkább kik a gyilkosok?!

Max létszám: Korlátlan
A programon egyszerre, egyidőben korlátlan fő tud részt venni, kisebb csoportokra osztva.
Időtartam: 2 óra
A program 2 óra időtartamot vesz igénybe.
Helyszín: Rugalmas, országos
A program offline, rugalmas helyszíneken országosan elérhető.
„Az árulót mindig a barátaid* között keresd.”
*vagyis ebben az esetben inkább a kollégáid között!
Ebben a szuperizgalmas játékban a résztvevők apró jelekből próbálják kideríteni, kik az árulók (gyilkosok), miközben saját ártatlanságukat próbálják bizonyítani. A játékot egy tapasztalt Játékmester irányítja, aki a rejtélyek szövevényében vezeti a résztvevőket. Vajon ki áll a többiek mögött, és kik azok, akik tényleg csak felfedezők?
A játék alapja: egy titkos társaságban játszódó krimi
- Ártatlanok és árulók küzdelme: Az ártatlanok célja felfedni az árulókat, míg az árulók próbálják elkerülni a lebukást, és mindenkit „eltakarítani” az útból.
- Több körös stratégia és fordulat: Beszélgetések, nyomozások, és kiszavazások sora dönt a játék kimeneteléről.
- Extra csavarok és játékok: A csapatnak különféle kihívásokat kell megoldania, amelyek befolyásolják az eseményeket, és akár előnyöket szerezhetnek velük.
Hogyan zajlik a játék?
Kezdet
- A játékosok véletlenszerűen kapják meg titkos karaktereiket.
- Az ártatlanok és árulók szerepei szigorúan titkosak.
Körök
- Minden kör elején fény derül arra, hogy az Árulók az éj leple alatt kit öltek meg.
- A négy kör alatt játékosok különféle kihívásokban vesznek részt, ahol pajzsokat (védelmet) és nyomokat (clue-kat) szerezhetnek.
- Minden kör kerekasztal beszélgetéssel zárul, melynek a végén szavazással döntenek arról a játékosok, hogy kit gyanúsítanak.
Végjáték
- A negyedik kerekasztal beszélgetésnél fény derül az összes fellelt nyomra, és a játékosoknak esélyük nyílik leleplezni az összes Árulót.
- Ezután a szavazásnál a játékosok eldönthetik, hogy hányszor szeretnének kiszavazást tartani annak érdekében, hogy elkapják az összes Árulót.
- Az Ártatlanoknak a győzelemhez minden Árulót le kell leplezniük, hiszen ha egy Áruló bent marad, akkor az Árulók nyerik a küzdelmet.
Különleges szerepek és mechanikák
Karakterek:
- Minden játékos egyedi karaktert kap.
- A karakterek halála után a játékosok szellemként segíthetnek a nyomozásban.
Szellemek:
- A halott játékosok limitált képességekkel, külön feladatokkal segítik az ártatlanokat.
Interaktív játékok
- A játék során a csapatok kreatív és logikai kihívásokkal találkoznak, amelyek tovább fokozzák a játék izgalmait
Kinek miért fog tetszeni?
A csapatnak
Izgalmas és rejtélyes csapatépítő program, ahol a közös nyomozás és stratégiai gondolkodás erősíti az együttműködést.
A menedzsmentnek
Ez a program játékosan fejleszti a munkatársak közötti kommunikációt, problémamegoldást és bizalomépítést.
Neked
Egyszerűen megszervezhető és egy szórakoztató program izgalmait hozza el csapatodnak.
Miért ajánljuk?
- Izgalom és stratégia: Minden játékos aktívan részt vesz a történetben.
- Csapatmunka és verseny: Az együttműködés elengedhetetlen a sikerhez.
- Rugalmas helyszín: Bármilyen beltéri vagy kültéri helyszínen megvalósítható.