Villa Kabala esettanulmány

2022 november végén egy izgalmas megkeresést kaptunk egyedi csapatépítő program tervezésére. A Michelin Guide-ba bekerült

2022 november végén egy izgalmas megkeresést kaptunk egyedi csapatépítő program tervezésére. A Michelin Guide-ba bekerült Villa Kabala tulajdonos párja keresett meg minket, telefonon. Röviden átbeszéltük, hogy mi lenne az elképzelésük, majd időpontot egyeztettünk egy videochat megbeszélésre, hogy részletesebben átbeszéljük az igényeket.

A nagyjából 40 perces megbeszélésre már a konkrétabb elképzeléseikkel érkeztek. December 19-re szerették volna a programot, 12-13 fő részvételével, “Ázsia Expressz” stílusban. Az ötletük az volt, hogy 3 fős csapatokban jussanak el a résztvevők Tapolcáról Badacsonyba, különböző feladatokat teljesítve. A beszélgetés alatt kérdeztük őket többek között a csapatról, hogy mióta dolgoznak együtt, mit kell tudni a Villa Kabaláról. Kiderült, hogy egy állandó csapattal dolgoznak, akik inkább már barátoknak mondhatók, jófejek és bevállalósak. A megbeszélés végén elmondtuk a mi ötleteinket és meglátásainkat is, utána elküldtük nekik a rövid összefoglalót és nekiálltunk az ajánlat kidolgozásának, amely pár nap múlva  megérkezett hozzájuk.

Azt az opciót választották, hogy “kulcsrakészen” állítsuk össze a programot, a helyszíni lebonyolítást viszont szerették volna ők intézni. Az elfogadást követően megegyeztünk, hogy az elkészült anyagokat december 17-ig eljuttatjuk nekik.

Következett a program összeállítása: kiinduló pont Tapolca, érkezés Badacsonytördemic, melyhez 3 útvonalon haladhatnak a csapatok. Minden útvonalon 2 kötelező feladat található, 60 kisebb feladat, “lehetetlen küldetés” jelleggel és 1 a játékon átívelő feladat. A csapatoknak mindenről képet/videót kell készítenie. A kötelező feladatok kihagyásáért pontlevonás jár, a “lehetetlen küldetés” feladatokkal pedig különböző mértékben tudnak pontokat gyűjteni.

Amikor a koncepció és a feladatok 70-80%-os szinten voltak, az ügyféllel egyeztetve is átbeszéltük azokat. Ezután pedig finomhangoltuk a koncepciót és a játékokat.

A megbeszéltek szerint el is készült a program, és határidőre átadtuk a következőket:

  • Bevezető üzenet a résztvevőknek, grafikusan megszerkesztve
  • Szabályok összefoglalva, grafikusan megszerkesztve
  • Kötelező küldetések, külön 3 falura útvonal szerint, grafikusan megszerkesztve
  • “Lehetetlen küldetés” feladatok listája, grafikusan megszerkesztve
  • A fenti dokumentumokat Word formátumban és grafikázatlan PDF-ben is rendelkezésre bocsátottuk
  • Segédlet a csapatok beosztásához
  • Segédlet az útvonalak kiosztáshoz
  • Helyi segítők által tartott feladatokhoz segédlet
  • Segédlet a levezetéshez, amely tartalmazza:
    • Résztvevőknek elmondandó dolgokat
    • Kellékek pontos listáját
    • Segédletet a pontszámításhoz
    • Nyomtatási listát
      • Miből mennyit kell pontosan nyomtatni (ezt a fájlok elnevezésébe is beleírtuk)
    • Feladatokkal kapcsolatos tudnivalókat
    • Általunk javasolt menetrendet a levezetésre

A nagy nap pedig remekült sikerült! Az egész csapat nagyon jól érezte magát, nagyon élvezték a feladatokat. A csapatok odatették magukat, sokat nevettek napközben és este is, amikor közösen megnézték a feladatokról készült képeket és videókat is.

Mi pedig megkaptuk az egyik kedvenc visszajelzésünket: azt kapták, amire vágytak.

“Óriási  élmény volt így zárni a 2022-es évet. Köszönjük a segítséget BlueBerry Csapatépítő csapatának. Keressétek őket bátran, a srácok nem ismernek lehetetlen. “

Legyen ez a nap a csapatod eddigi legjobb sztorija!

Felejtsd el a sablonos megoldásokat és adj a csapatodnak valódi közösségi élményt miközben mi minden apró szervezési részletről gondoskodunk.

Partnereink véleménye több száz sikeresen lezajlott csapatépítő után

Nem csak mi mondjuk, ők is így élték meg. Olvasd el azoknak a HR-eseknek és vezetőknek a véleményét, akik már dolgoztak velünk!

Ők már átélték a BlueBerry élményt

Közel 9000 résztvevő és 200+ elégedett vállalat már tudja, hogy milyen a feszengésmentes, valódi csapatépítés.